alacsonyan funkcionáló autista, ASD, Asperger szindróma, autista, autista felnőtt, autista gyerek, autista tünet, autizmus, autizmus diagnózis, autizmus spektrum, autizmus spektrum zavar, autizmus tünet, diagnózis, funkcionálási címkék, magasan funkcionáló autista, nem kívánatos viselkedés, neurodiverzitás, SNI, speciális érdeklődés, stimmelés, stimming, szemkontaktus, szenzorosság, viselkedés, autizmus tünetei viselkedésén

Hogyan változtathatok autista gyerekem viselkedésén?

Az autista gyereket nevelő szülőknek szóló csoportok leggyakrabban feltett kérdéscsoportja a következő: Hogyan változtathatok a gyerekem ezen meg azon a nem kívánatos viselkedésén?

Sokat kérdeztem én is a gyerek gyógypedagógusától a hogyant, hogy megoldjuk a gondjainkat. Sokat olvastam is, hogy megkeressem a válaszokat.

Aztán így jutottam el odáig, hogy sok helyen olvastam, hogy meg kell változtatni a kérdést, a szemléletet. És már gyakorlati kipróbálás után tudok nyilatkozni, hogy fényévnyi különbség van.

Ahelyett, hogy Hogyan tudok változtatni a viselkedésén? azt a kérdést kell feltenni Miért van ez a viselkedés?

Mert minden-minden kommunikáció (kiváltképp kicsiknél, nembeszélőknél, de akkor is ha csak nem tudja az ember megfogalmazni rendesen a gondját). Mindennek oka van.

A “rossz” viselkedés nem az autizmus velejárója, hanem azt jelzi, hogy valamilyen igény nem lett kielégítve, valamilyen megsegítés hiányzik.

Próbálok néhány példát találni.

Vajon miért?

Kislányomnak volt egy korszaka, amikor ha egy fél percre is egyedül hagytuk, szaladt a konyhaszekrényhez és elővett mondjuk egy zacskó lisztet, hogy kiszórja. Hogyan lehet ezen a viselkedésén változtatni? Elérhetetlen helyre tenni a lisztet, lezárni a szekrényt. De ez nem segített, elkapta mondjuk a sószórót az asztalról és mindent megsózott. Kinyomkodta a tusfürdőket, samponokat. Vagy legalábbis kiborította az italát. Szóval kb. az egész lakást el kellett volna zárni előle, ráadásul tudta, hogy nem szabad ilyesmit, csináltunk szabálykártyát, stb.

Amikor rájöttünk a miértre, minden megváltozott. Egyrészt szerette kiprovokálni, hogy rászóljunk, talán a hanghordozás, talán az arcunk tetszett neki, ki tudja. Másrészt nem kapta meg azt a mennyiségű és minőségű figyelmet, amire szüksége van. Átalakítottuk a napjainkat, pl. én munka után minimum egy órát az övé vagyok, teljes figyelemmel. Hamar kiderült, hogy jól cselekedtünk, megszűntek a “rosszalkodások”. Volt aztán azért egy-két eset, amikor valami miatt nem tudtunk épp úgy odafigyelni és rögtön jött a “rosszalkodás”. Mostanra viszont kb. megszűnt, remélem azért, mert tudja, hogy megkapja amire szüksége van és nem kell más eszközökhöz folyamodnia.

Aztán volt olyan is, amikor utaztunk a buszon (mindig is szeretett buszozni, nem volt problémánk), de egyszer csak elkezdett feszengeni, csipkedni engem, furán beszélni, viselkedni. Nehezen mondta ki, mi zavarja (azóta jobban megy már egyébként), de aztán csak kiderült, hogy nem bírja a köhögő, krákogó vagy rekedt embereket. Na most ha én a fura viselkedésén akartam volna változtatni, akkor nekiálltam volna megtanítani, hogy nem csipkedjük anyát, nem kezdünk hangosan sipítva beszélni a buszon, stb… Itt azért annyi előnyöm is volt a megoldásban, hogy tudtam, hogy az utazással nincs baja, ismeri hogyan kell viselkedni. Így a megoldás az lett, hogy átültünk máshova, ha nagyon zaklatott volt, leszálltunk és vártunk új buszt, ha nálunk volt a zajszűrő füles, felvette.

Én azt gondolom, hogy ilyenkor sosem szabad attól félni, hogy na így majd jól elkapatjuk és állandóan majd minden kis piszlicsáré dolog miatt le kell szállni meg így nem tanulja meg, hogy el kell tűrni dolgokat. Én azt vallom, hogy ki kell elégíteni az ilyen igényeket, biztonságot kell adni neki. Azóta egyébként túl vagyunk a dolgon, egyáltalán észre se veszi a köhögést…

Mindennek oka van – a megoldást ehhez igazítsuk

Na de térjünk vissza arra miért olyan fontos a miért? Lehetett volna az a megoldás, hogy zavarja valami szag, azon mondjuk a füles nem segít. Lehetett volna, hogy eszébe jutott valami kellemetlen emlék vagy csak az, hogy másnap fogorvos, hallott valami beszélgetést, amit furcsának talált, látott valamit a busz ablakából, ami megijesztette, nem mondta be a busz a következő megállót vagy kismillió más. Minden egyes esetben más vezetett volna megoldásra. És egyik esetben sem az adott viselkedésen való változtatás.

A módszer azt igényli, hogy ismerjük a gyerekünket, meglássuk az összefüggéseket. Sok esetben kirajzolódhat valamilyen mintázat a nem kívánatos viselkedés mögött. Ha szükséges, javaslom, hogy írjatok jegyzeteket, hogy mikor volt a viselkedés, amin változtatni szeretnétek, mi történt előtte, volt-e szenzoros vagy szociális túltelítettség, éhség, fáradtság, stb… Jobban megismeritek így a gyereket és sok esetben búcsút mondhattok a viselkedésnek anélkül, hogy meg kellene oldani, mert megoldjátok az okokat. És minél inkább nagyobb a gyerek, annál inkább ő is látja, hogy jé, emiatt borultam ki, köpködtem, dobáltam. Nekik is segít megismerni hogyan működnek.

Próbálok még néhány példát: körmöt rágni is lehet szorongás miatt vagy stimmelésként, azaz önstimulációként. Az egyiknél gond van, mert szorong a gyerek, a másiknál csak nem szerencsés a választás, ha relaxálásképp ronda lesz az összes körme. Lehet, hogy elkezd visítani, ha védőfelszereléses fűkaszás embert lát. De ha a hangjától fél, akkor fület befogni kell vagy zajszűrő füles, ha a védőfelszereléstől, akkor mondjuk szembecsukás, elfordulás (és ha kicsi a gyerek magától nem feltétlen jön rá, vagy ha nem beszél csak azt tudja mutatni, hogy fél!)

Szóval javaslom, hogy mindig az legyen az első, hogy megvizsgáljátok az összes körülményt és az okok ismeretében próbáltok változtatni a viselkedésen!

Még a nem kívánatos viselkedésről:

Olvassátok el a témában írt másik cikkemet a Skatulya oldalán:

Szóljon hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük